Karácsonyi sütemények – VAJKONFEKT (igen finom)
Ugyan már elmúltak az ünnepek, ez a süti bármikor jól esik, tényleg
nagyon finom, ráadásul elkészíteni sem bonyolult.
A Soproni Múzeum adventi programkínálatában került először
terítékre az ötlet, hogy bemutassuk, miként, és főleg mit ettek dédanyáink. Készülődés
közben jött aztán a gondolat, hogy miért ne süssek egy kis vendégváró sütit a
látogatóknak? Természetesen olyan sütit, aminek a receptjét gyűjteményünk egyik
kellemesen sárgult lapú füzetkéjéből veszem. Mivel végső soron ebből a hirtelen
elhatározásból – valamint a sütemény sikeréből – született a Storno-konyha
ötlete, azt hiszem, pont ide kívánkozik ez a recept.
Régente a patikákban nemcsak gyógyszereket és kozmetikumokat
lehetett vásárolni, hanem például sütőport is. Ezt a kis kétnyelvű füzetet a
soproni Oroszlán Patika (és drogéria) tulajdonosa, Müller Ferenc adta ki, egy
„sajátmárkás” termékcsalád, a Sempronia sütőpor és vaníliás cukor
népszerűsítésére, valamikor a 20. század elején.
A füzetben külön fejezetet érdemeltek a karácsonyi
sütemények, ezek közül választottam ki a 18. számút:
Vaj-konfekt, igen
finom.
½ kiló legfinomabb buzaliszthez
25 dkg. habbá kevert vajat, 25 dkg. cukrot és 6 tojássárgáját adunk, egy kevés
„Sempronia”-vanillincukorral füszerezzük, ezt egy csomag „Sempronia”-sütőporral
jól meggyúrjuk, a tésztát kisodorjuk, formákba vágjuk, egynéhány óráig hüvös
helyen nyugodni engedjük és azután megsütjük.
Csakugyan finom, és mint a fenti
képen látható, karácsony örömére csillag alakúra szaggattam.
Tipp:
Ha nem akarunk 6 tojást áldozni
az ügy oltárán, süssünk fél adaggal! Jó vékonyra nyújtva így is megtölt 3-4
nagyobb tepsit.
A sütőport és a vaníliás cukrot
természetesen a „Sempronia” elhagyásával használjuk, bármelyik márka megteszi,
az adagok még mindig ugyanazok, mint 100 éve.
Az „egy kevés” vaníliás cukor
alatt én egy zacskónyit értettem, és beletettem a fél adagba.
Változtattam kissé a sorrenden
is: először a vajat, a cukrot, a tojássárgáját, vaníliás cukrot, sütőport
kavartam habosra minden háziasszony legjobb barátja, a kézi robotgép
segítségével, a lisztet pedig a legvégén szitáltam bele, amit már kézzel
gyúrtam hozzá.
Mivel a sütemény így önmagában is
elég édes, nem igényel mázat. Fanyar lekvárral (pl. ribizli) összeragasztva
azonban még finomabb lehet. Aki túl édesnek véli, legközelebb reszeljen a
tésztába némi citromhéjat, esetleg keverjen bele egy kevés citromlevet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése