Kis tavaszi ínyencség

Közeleg a tavasz, és vele az évszak egyik legkedvesebb virága. Ma egy igazi, klasszikus különlegességet ajánlunk: lássuk, hogyan készült az ibolyaszirup 1792-ben!

http://www.lavenderandlovage.com/wp-content/uploads/2012/02/Violet-Syrup1.jpg

Ez kell hozzá: egy font frissen szedett ibolyavirág, másfél font víz és másfél font szűrt méz. A virágok felét egy flaskába tesszük, leforrázzuk a vízzel és a palackot jól bezárjuk. Egy éjszakát állni hagyjuk. Reggel leszűrjük, a flaskába pedig beletesszük a másik rész frissek ibolyavirágot. A leszűrt vizet ismét felforraljuk, és ismét ráöntjük a virágokra, újabb éjszakára állni hagyjuk. Reggel ugyanúgy járunk el, mint korábban, aztán a leszűrt vízbe beletesszük a szűrt mézet, a parázson hagyjuk és rendes szirupot főzünk belőle, majd üveg vagy másfajta edénybe öntjük, s úgy tesszük el.

Néhány pontosítás:

Egyszerre csak a virágok felét szedjük le, hiszen mindkét napon friss szirmokra van szükség!

Szűréskor természetesen a vizet felfogjuk egy edényben, és a már kiáztatott virágokat kidobjuk.

A mértékegységről: 1 font = 0,45 kg, vagyis nem egészen fél kg.

Tipp:

Könnyebb számolni, ha az egy fontot fél kg-nak vesszük, vagyis: 50 dkg ibolyavirág, 75 dkg víz, 75 dkg méz

Manapság már sajnos gondolnunk kell olyan dolgokra is, amik a régi háziasszonyoknak nem okozhatott gondot. Vegyszerek, műtrágyák, szennyezett talaj és levegő. Jól nézzük meg, hol szedünk ibolyát!

http://www.pinterest.com/pin/109704940897248932/

A szirupot használhatjuk krémek ízesítésére és színezésére (szép lilás árnyalatú), akár bonbonokhoz is, illetve ez az alapja a híres ibolyafagylaltnak, Erzsébet királynénk, vagyis Sissi egyik kedvenc édességének.

Ilyen fagyit Magyarországon csak kevés helyen ehetünk, személy szerint Budapesten, az Üllői úton (Blaha közelében) ismerek egy kézműves fagyizót, ott kóstoltam már ibolyásat, levendulásat… Szokatlan, de finom. Némi képzavarral élve: ibolya- ill. levendula illatú az íze.

Készíthetünk még kandírozott ibolyát is, hagyományos kandírozási eljárással. Ez szintén a királyné kedvelt csemegéje volt.

http://newsroom-ch.austria.info/2013/06/veilchen-im-kristallmantel/

Bevallom, ez egyelőre egy kipróbálatlan recept, de mindenképpen el fogom készíteni a szirupot, a legjobb ajándék lesz Sissi-őrült barátnőmnek! :D

A Storno-gyűjtemény sava-borsa (1. rész)

A gyűjtemény főzőcskével, étkezéssel kapcsolatos darabjairól és a hozzájuk kapcsolódó fűszerszámokról szóló sorozatunk első részében a gyömbérről ejtünk pár szót.

Gyömbér (Zingiber officinale)

A gyömbér az egyik legrégebb óta használt fűszer, Kelet-Ázsiában őshonos. Már több ezer évvel ezelőtt eljutott Európába az akkori kereskedelmi útvonalakon, így meghódította az ismert országok lakóit.

A különleges aromájú fűszert a növény gyöktörzséből, vagyis a földalatti szárából készítjük.

A görögök és a rómaiak az araboktól vásárolták, akik állították, hogy ezen fűszer Délen, a trogloditák földjén nő, a Vörös-tenger mellett. (Ne! Ne keressük a töri atlaszban Trogloditiát!)

A középkortól a 17. századig az egyik legnépszerűbb fűszernövény volt. Oly nagy megbecsülésnek örvendett, hogy a jómódú asszonyok külön erre a célra szolgáló, díszes edényben tartották.

A későbbiekben kicsit háttérbe szorult, de használata sosem ment ki a divatból. Édes és sós ételeknek egyaránt remek fűszere. (Én például, teszek a szecsuáni csirkébe, a húslevesbe, és a mézeskalácsba is.) Aromája intenzív, érdemes apránként fűszerezni.

Gyógyhatása is rendkívül sokoldalú: teája görcsoldó és fájdalomcsillapítóként, emésztési problémákra, hányingerre és émelygésre egyaránt enyhülést hoz.

(Jan-Öjvind Swahn: A fűszerek zamatos története Budapest, 2003.)

  

 

Icones Plantarum Medico, Vietz, Ferdinand Bernhard, 1804.

Stornóék gyömbértartója

Ahogyan már említettük, a gyömbért a 17. századi háziasszonyok egy külön erre a célra rendszeresített edénytípusban tartották. A gyömbértartó teste lehet hengeres vagy szögletes, készülhet kerámiából, ónból, de akár ezüstből is, de mindenképpen széles szája van és jól záró fedele. Néhány példa:

(képek forrása: www.nagyhazi.hu)

A Storno-gyűjteményben található darab „Csavaros palack” néven szerepel a leltárban, S.84.616.1. számon, pár éve Kiss Melinda kolléganőnk azonosította a fent bemutatotthoz hasonló analógiák alapján, hogy itt bizony egy gyömbértartó edényről van szó.

Az edény alsó része barnamázas kőcserép. Hatszögletes, egyik oldalán festett címer, amelyről lentebb még lesz szó. A fedele ónból készült, fogantyúja mellett oroszlános ónjelzést láthatunk (Lüneburg vagy Harburg, szóval mindenképpen észak-német), nehezen azonosítható mesterjeggyel (W és talán N vagy M, esetleg H), alatta 49-es szám.

A 17. században készült, a Storno-gyűjteménybe 1870-ben került, amikor is id. Storno Ferenc megvásárolta. A gyűjtemény értékes darabja, védett műtárgy.

Az egykori tulajdonosok

A tárgynak némi rejtélyességet kölcsönöz a ráfestett címer: vörös alapon fekete indadíszes pajzson két, egymással szembefordított, szablyaszerű fegyver látható, felette hercegi koronával. A címer a Dietrichstein családé, azonban az ő címerpajzsuk eredetileg harántolt, vörös-arany színű, az edényen szereplő címer tehát semmiképpen sem a hivatalos verzió.
Elképzelhető, hogy a változásban benne volt id. Storno keze is? Talán megkopott az eredeti festés, ő pedig saját ízlése szerint javította? A címer két oldalára felfestett 1652-es évszám sem tűnik eredetinek, mégis megfelel a gyömbértartó korának.
A 17. századi díszítőkedvnek egyébként megfelel az, hogy egy címert nem a megfelelő formában festettek meg, ez az indadíszt pedig nyilván dekoratívabbnak érezte alkotója, mint az eredeti, kétszínű változatot. Egy oklevélen nem árt, ha hivatalos címer van, egy konyhai tárolóedénynél nem annyira fontos.
Megállapítani, hogy a 17. századi festésen vannak-e 19. századi nyomok, elég nehéz, mivel Stornóék tökéletesre fejlesztették ennek az ornamentális díszítőstílusnak az utánzását. 
Hm. Titkok, mindenütt csak titkok!

Így néz ki igazából a Dietrichstein-címer
(forrás: www.geolocation.ws)

A Dietrichstein család egyébként éppen a gyömbértartó elkészültének századában, a 17. században kezdett felemelkedni, méghozzá meglehetősen gyorsan. 1612-ben grófi, 1624-ben hercegi címet nyertek, birtokaik főként Csehországban, Alsó-Ausztriában és Karintiában csoportosultak, uradalmi központjuk Mikulov (Nikolsburg, Csehország) volt. Bécs környékén kirándulva érdemes megtekinteni Merkenstein várának romjait, amely a hozzánk legközelebb eső Dietrichstein-emlék. Egy nemzeti park központjában áll, csodaszép túraútvonalak haladnak el mellette.

Mikulov (Nikolsburg)

Merkenstein, Alsó-Ausztria

 A gyömbérről szóló összefoglalóért köszönet Katának!