2017. augusztus 29., kedd

Ínyenc lencseleves


Ezúton hozzuk csapatunk különdíjas menüsorának első fogását az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztiválról. Egy ízletes, böjtös lencseleves, ezúttal nem a Storno-család szakácskönyveiből, hanem Misztótfalusi Kis Miklós: Szakácsmesterségnek könyvecskéje (1698.) című munkája alapján.


Eredeti recept:

A lencsét igen szépen mosd meg két vagy három vízben, tedd fel vízzel, légyen bő leve, azután metélj vereshagymát, zsályát, vagy pedig majoránnát egy kanál lisztetlen magolajban piríts meg, öntsd belé, forrald fel jól véle, és kenyérszeletre tálald fel; ha gyömbért tész belé, tégy ízlésed szerint. Némelyek petrezselyemgyökeret is tésznek belé, és megecetezik: te amint szereted, úgy csináljad és melegen vidd az asztalra.  


Amit a recept ír - bár levesnek nevezi - olyan sűrű étel lesz, amit kenyérszeletre téve is meg lehet enni. Vagyis, inkább főzelék volna, mai fogalmaink szerint. Nekünk levesre volt szükségünk első fogásként, így levesnek készítettük el, de kevesebb vízzel nyilvánvalóan főzelékként is elkészíthető, ki hogyan szeretné.


Lencseleves

Hozzávalók 4 személyre

1,5 bögre lencse, lemosva, beáztatva
1-2 petrezselyemgyökér
1 nagyobb fej vöröshagyma
olaj (lehet olíva vagy lenmag is)
bors
majoranna
zsálya (friss vagy szárított)
csipetnyi gyömbér (frissen reszelve vagy porított)
ecet
1-2 ek. dijoni mustár


A petrezselyemgyökeret egészen vékony szálakra (zsülienre) vágjuk, 2-3 cm hosszú darabokra. A hagymát megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk.
Az olajon kicsit megdinszteljük a hagymát és a petrezselyemgyökeret, majd hozzáadjuk a zsályát és a majorannát. Amikor a fűszerek is kicsit megdinsztelődtek, beletesszük a lencsét, felöntjük vízzel, megsózzuk, megborsozzuk, a gyömbér is ekkor kerül bele. Egy evőkanálnyi ecettel és némi mustárral ízesítjük, és addig főzzük, amíg a lencse át nem puhul.


Elkészítési idő: kb. egy óra
Nehézségi fok: 5/1 nem bonyolult étel, viszont a fűszerek maradjanak elöl, előfordulhat, hogy szükség lesz további használatukra (mi végül rádupláztunk mindenből, mert jó ízesen szeretjük)

Eredmény: pikánsan ízletes leves, amivel bátran kiválthatjuk az unalmas újévi lencsefőzeléket is!


Fotó: ©Balla

Tipp:

Mustárról az eredeti recept nem ejt szót, viszont a leves szinte sikoltott érte, így tettünk bele. Mivel a mustárt már az őskorban is ismerték Európa-szerte, "kenős" változatáért pedig már XIV. Lajos francia király is rajongott, úgy éreztük, nem lesz korszakidegen, ha felhasználjuk.

Ecetet akkor is érdemes beletenni, ha amúgy az ember nem szereti a savanykás ízeket, mivel az ecetsav nagyban csökkenti a lencse "gázképző" hatásait.

Ha nincs otthon zsályánk, helyettesíthetjük pl. tárkonnyal is - kinek mi fordul elő nagyobb valószínűséggel a spájzban.

Tálaláskor egy kanálnyi tejföllel is megbolondíthatjuk!

Ugyan nem kenyérszeletre tettük, de egy kis szeletke pirítós vagy pár kockányi crouton jól mutat mellé.


Értékelés:

Hagyományos értékelés rovatunk most nem lesz, mivel a versenyre készülve csak azt soroltuk fel, hogy miben lehetne javítani az ételen. A recept alapján amolyan "semmi különös"-re számítottunk, ahhoz képest pedig kifejezetten ízletesnek bizonyult. Elsőre is nagyon jól sikerült, másodszorra pedig kifejezetten ínycsiklandó lett!

Ha számokban kéne kifejezni egy átlag értékelést, akkor azt mondhatjuk, hogy erősen közelít a kitűnőhöz. Ötös.



2017. augusztus 14., hétfő

Visszatérés, némi megújulás...


Hosszú hallgatás után újra jelentkezünk. Jöjjön némi beszámoló az elmúlt évről (a.k.a. magyarázkodás), valamint a legújabb eredményeinkről (mert vannak)!


Kezdjük azzal, hova is bújtunk az elmúlt egy évben!

Konyhai csapatunk tagjai különböző gondokkal szembesültek mostanában, amelyek elvitték az energiát, munkakedvet más irányba. Mindannyian nyakig ültünk a munkában, és be kell vallanunk, válságba kerültünk a receptek miatt is.

Elárulnunk ugyanis egy nagy-nagy titkot! A barokk konyha messze nem olyan változatos, mint gondolnánk, számos étel van a szakácskönyveikben, amelyek csak egy-két hozzávalóban különböznek egymástól.
Talán ez annyira nem is meglepő, ha belegondolunk, a mai konyha is valahogy így működik. Gondoljunk csak a rengeteg pörkölt-típusú ételünkre - dinsztelt hagyma, só, bors, pirospaprika... Tejföllel vagy anélkül. Sokféle, mégis nagyon hasonló.
Persze, ahány ház, annyi szokás, de ezek a receptek így egymás után kezdtek unalmassá válni. Amikor megörült az ember annak, hogy van egy ehetőnek tűnő étel a könyvben, kiderült, hogy valami hasonlót már csináltunk. Vagy éppenséggel túl egyszerű / ismerős / "láttunk már ilyet máshol".
Akadnak természetesen receptek, amik különböznek a többitől. Ezekkel azonban a legtöbb esetben két probléma is akad: olyan alapanyagokkal dolgozik, amik manapság nehezen beszerezhetők / helyettesíthetők; és / vagy olyan alapanyagokkal dolgozik, amiket napjainkban sokan nem hajlandók elfogyasztani. Vagy csak a mi csapatunk finnyás. Mindenesetre, az egyikünk a rákot, a másikunk a tüdőt, több csapattagunk pedig a vért nem látja szívesen a tányérján. Márpedig ez akkor működik, ha meg is esszük, amit főztünk.

Ennek jegyében újítást vezettünk be.

Nemcsak a Storno-család szakácskönyveiből dolgozunk, hanem minden régi magyar főzőkönyv a terítékünkre kerülhet. (Aztán egyszer talán hozzáedződünk a véres-tüdős rákokhoz is.)

Ezen újításhoz kapcsolódik friss hírünk, miszerint idén is részt vettünk az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztiválon, természetesen továbbra is úri konyha kategóriában. Ezúttal Misztótfalusi Kis Miklós, 1698-as kiadású szakácskönyve alapján dolgozva állítottuk össze a menüt, amellyel Zsidek László, az Ízvadász különdíját is elnyertük!

Nem részletezem, mivel az elkövetkező egy-két hétben jönnek a szokásos receptek, képekkel, értékelésekkel, hogy mindenki megkóstolhassa akár otthon is ezeket a finom fogásokat. Addig is néhány kép a versenyről:









Hamarosan folytatjuk!