A nagy visszatérés

Némi szünet után újra a konyhában a csapat! Előbb azonban...


Múzeumi kreatív csapatunk nemcsak főzni szokott, hanem újabban az Ars Historica néven alakult Társulat égisze alatt is nyüzsög. A Társulat célja, hogy rendhagyó formában, drámajáték keretében adjon át hiteles ismereteket a nagyérdeműnek akár a 17. században szokásos peres eljárásokról, akár a Storno család mindennapjairól.

Az Ars Historica Társulat

Polgári históriák címmel mutattuk be végül szeptember 20-án, a Kulturális Örökség Napjain kedvenc kéményseprő családunk mindennapjait, ezt az előadást pedig Advent idejére átdolgoztuk karácsonyi témára. 1896-ban járunk!

Hogy miért is fontos ez most nekünk? Nos, azért, mert az egyik párbeszéd során ifj. Storno Ferencné, Anna asszony megbeszéli a házvezetőnővel, Brunnernéval, milyen menüvel várják a baráti házaspárt, Zettléket vacsorára. A szöveg megírásakor eleve olyan ételeket választottunk, amelyeket szándékunkban állt megfőzni is. Igaz, kicsit hamarábbra terveztük, mint ahogyan végül sikerült sort keríteni rá.

Nézzük az ebédlőben játszódó jelenetet, amelyből kiderül, mit is főztünk december 22-én!


Ebédlő

(A család reggelizik. Stornoné teát tölt, Ferenc Soproni Hírlapot olvas. A cseléd levelet hoz Annának.)

ANNA: Ferenc, tegye már le a napírmányt! Zettl uraság és a neje írt, hogy ma ellátogatnának hozzánk estére, ünnepet köszönteni.

FERENC: Ez jó hír, hiszen régóra várjuk, hogy szerét ejtsék. Apám sajnálni fogja, hogy nem volt idehaza.

ANNA: Mit tervezett mára, Ferenc?

FERENC: A műteremben dolgozom a fertőfehéregyházi kápolna oltártervén.

ANNA (a gyerekek felé): Szépen idd a teát, Miksa, ne szürcsöld! (Visszafordul Ferenchez) Ebédre hazajön?

FERENC: Nem, küldesse csak utánam Terézzel! Délutánra megjövök.

ANNA: Gusztáv és Irma bizonyosan maradnak vacsorára is. Majd megbeszélem Brunnernével, mit tálaljunk.

FERENC: Tegye, Anna, és üzenje meg Zettléknek, hogy felettébb várjuk őket. Nézzen utána annak is, hogyan halad a gyermekek taníttatása.

(A gyermekek bánatosan összenéznek. Közben Ferenc feláll, a cseléd felöltőt, kalapot, sétapálcát hoz.)

FERENC: Uzsonnára megjövök, Anna, Isten áldja.

ANNA: Istan áldja! Az ebédet majd küldöm.

(Ferenc el.)

ANNA (a gyermekekhez fordulva): Most menjetek, játszhattok, amíg megjön Miklós tanító úr.

(Gyermekek vidáman el a Barna szoba felé.)

ANNA: Brunnerné! Jöjjön, kérem!

BRUNNERNÉ (belépve): Igen, asszonyom?

ANNA: Vegye elő anyósom Kochbuchját! Vendégeink lesznek vacsoraidőben.

BRUNNERNÉ: Kik jönnek, asszonyom?

ANNA: Zettl uraság és a kedves felesége, Irma asszony.

BRUNNERNÉ: A gyermekek is jönnek?

ANNA: Róluk nem esett említés a levelükben, így azt vélem, nem.

BRUNNERNÉ: Akkor a kicsinyekre nem kell külön főzetni. Mire gondolt, asszonyom, mivel fogadjuk a vendégeket?

ANNA: Mivel ez egy baráti est, nem kell több tállal minden fogásból, de nem is szeretnék szégyenben maradni szeretett barátaink előtt.

BRUNNERNÉ: Láttam valahol, asszonyom, ebben a könyvben egy ecetes szósszal készült rostélyos receptúrát. Megtisztelhetnénk ezzel Zettl uraságot. Van is az ő jóféle ecetjéből a spájzban...

ANNA: Ez egy kiváló ötlet, Brunnerné! Az jutott eszembe, Irma felettébb kedveli a cseh levesünket, kiváltképp szalonnás knédlivel. Levesnek főzessen azt!

BRUNNERNÉ: És mi legyen az édesség a vacsora végére? Egy könnyű kis francia krémet tálaljunk?

ANNA: Nem, nem. Van egy igen ízes tortaleírásom a saját, kézzel írott receptjeim között, a karmelitatorta. Ezt magam fogom elkészíteni. Mondja meg a szakácsnénak, desszertre ne legyen gondja!

BRUNNERNÉ: Nyugodjék meg, asszonyom! Gondom lesz rá, hogy ne maradjunk szégyenben Zettlék előtt!

(Anna el.)

Az ünnepi asztal

Szereplők (a teljes gárda):

ifj. Storno Ferenc - Osváth Ádám
neje, Anna asszony - Kuslics Katalin
Brunnerné, házvezetőnő - Krammerhofer Szilvia
Miksa úrfi, Ferenc úrék fiacskája - Balla István
Anna kisasszony, Ferenc úrék leánykája - Garád Tímea
Hilda, cselédlány - Kuslics Ágnes
Teréz, cselédlány - Osváth Zita
Miklós, házitanító - Balla Zoltán
Zettl Gusztáv - Preidl Mihály
neje, Irma asszony - Prekker Katalin
Anton, Miksa úrfi pajtása - Preidl Márk

Szövegkönyv: Kuslics Katalin

A fotókért köszönet illeti Balla Barnáné Klárit, a Társulat hivatalos fotográfusát!

Még egyszer, régiesben

Megjegyzés:
A vendégségbe érkező Zettl Gusztávnak ecet- és likőrgyára volt Sopronban, valamint ő maga is foglalkozott műgyűjtéssel. Ifj. Storno Ferenc gyermekkori jó barátjaként gyakran látogatták egymást. A Zettl-Langer Gyűjtemény ma is a leszármazottak tulajdonában van, a Balfi utca 11. szám alatt látogatható.


Mindezek után már csak egy dolog van hátra: a bejelentés, miszerint hamarosan JÖN JÖN JÖN a legutóbbi főzőcskéről szóló bejegyzések sora!

Húsvéti üdvözlet

A Storno-gyűjteményben is beköszöntött a Húsvét, ünnepi díszbe öltöztettük az ebédlőasztalt.

Fotó: Kiss Melinda

Ezzel a képpel kívánunk minden kedves olvasónknak szép Húsvétot, napsütést és virágillatot!

Üdvözlettel: Kata, Meli, Szilvi

A Storno-gyűjtemény sava-borsa (1. rész)

A gyűjtemény főzőcskével, étkezéssel kapcsolatos darabjairól és a hozzájuk kapcsolódó fűszerszámokról szóló sorozatunk első részében a gyömbérről ejtünk pár szót.

Gyömbér (Zingiber officinale)

A gyömbér az egyik legrégebb óta használt fűszer, Kelet-Ázsiában őshonos. Már több ezer évvel ezelőtt eljutott Európába az akkori kereskedelmi útvonalakon, így meghódította az ismert országok lakóit.

A különleges aromájú fűszert a növény gyöktörzséből, vagyis a földalatti szárából készítjük.

A görögök és a rómaiak az araboktól vásárolták, akik állították, hogy ezen fűszer Délen, a trogloditák földjén nő, a Vörös-tenger mellett. (Ne! Ne keressük a töri atlaszban Trogloditiát!)

A középkortól a 17. századig az egyik legnépszerűbb fűszernövény volt. Oly nagy megbecsülésnek örvendett, hogy a jómódú asszonyok külön erre a célra szolgáló, díszes edényben tartották.

A későbbiekben kicsit háttérbe szorult, de használata sosem ment ki a divatból. Édes és sós ételeknek egyaránt remek fűszere. (Én például, teszek a szecsuáni csirkébe, a húslevesbe, és a mézeskalácsba is.) Aromája intenzív, érdemes apránként fűszerezni.

Gyógyhatása is rendkívül sokoldalú: teája görcsoldó és fájdalomcsillapítóként, emésztési problémákra, hányingerre és émelygésre egyaránt enyhülést hoz.

(Jan-Öjvind Swahn: A fűszerek zamatos története Budapest, 2003.)

  

 

Icones Plantarum Medico, Vietz, Ferdinand Bernhard, 1804.

Stornóék gyömbértartója

Ahogyan már említettük, a gyömbért a 17. századi háziasszonyok egy külön erre a célra rendszeresített edénytípusban tartották. A gyömbértartó teste lehet hengeres vagy szögletes, készülhet kerámiából, ónból, de akár ezüstből is, de mindenképpen széles szája van és jól záró fedele. Néhány példa:

(képek forrása: www.nagyhazi.hu)

A Storno-gyűjteményben található darab „Csavaros palack” néven szerepel a leltárban, S.84.616.1. számon, pár éve Kiss Melinda kolléganőnk azonosította a fent bemutatotthoz hasonló analógiák alapján, hogy itt bizony egy gyömbértartó edényről van szó.

Az edény alsó része barnamázas kőcserép. Hatszögletes, egyik oldalán festett címer, amelyről lentebb még lesz szó. A fedele ónból készült, fogantyúja mellett oroszlános ónjelzést láthatunk (Lüneburg vagy Harburg, szóval mindenképpen észak-német), nehezen azonosítható mesterjeggyel (W és talán N vagy M, esetleg H), alatta 49-es szám.

A 17. században készült, a Storno-gyűjteménybe 1870-ben került, amikor is id. Storno Ferenc megvásárolta. A gyűjtemény értékes darabja, védett műtárgy.

Az egykori tulajdonosok

A tárgynak némi rejtélyességet kölcsönöz a ráfestett címer: vörös alapon fekete indadíszes pajzson két, egymással szembefordított, szablyaszerű fegyver látható, felette hercegi koronával. A címer a Dietrichstein családé, azonban az ő címerpajzsuk eredetileg harántolt, vörös-arany színű, az edényen szereplő címer tehát semmiképpen sem a hivatalos verzió.
Elképzelhető, hogy a változásban benne volt id. Storno keze is? Talán megkopott az eredeti festés, ő pedig saját ízlése szerint javította? A címer két oldalára felfestett 1652-es évszám sem tűnik eredetinek, mégis megfelel a gyömbértartó korának.
A 17. századi díszítőkedvnek egyébként megfelel az, hogy egy címert nem a megfelelő formában festettek meg, ez az indadíszt pedig nyilván dekoratívabbnak érezte alkotója, mint az eredeti, kétszínű változatot. Egy oklevélen nem árt, ha hivatalos címer van, egy konyhai tárolóedénynél nem annyira fontos.
Megállapítani, hogy a 17. századi festésen vannak-e 19. századi nyomok, elég nehéz, mivel Stornóék tökéletesre fejlesztették ennek az ornamentális díszítőstílusnak az utánzását. 
Hm. Titkok, mindenütt csak titkok!

Így néz ki igazából a Dietrichstein-címer
(forrás: www.geolocation.ws)

A Dietrichstein család egyébként éppen a gyömbértartó elkészültének századában, a 17. században kezdett felemelkedni, méghozzá meglehetősen gyorsan. 1612-ben grófi, 1624-ben hercegi címet nyertek, birtokaik főként Csehországban, Alsó-Ausztriában és Karintiában csoportosultak, uradalmi központjuk Mikulov (Nikolsburg, Csehország) volt. Bécs környékén kirándulva érdemes megtekinteni Merkenstein várának romjait, amely a hozzánk legközelebb eső Dietrichstein-emlék. Egy nemzeti park központjában áll, csodaszép túraútvonalak haladnak el mellette.

Mikulov (Nikolsburg)

Merkenstein, Alsó-Ausztria

 A gyömbérről szóló összefoglalóért köszönet Katának!

Akiknek nyomdokain járunk

Itt az ideje, hogy megemlékezzünk azokról az asszonyokról, akiktől szakácskönyveinket „örököltük”. Anyósok és menyeik következnek.

Storno Miksáné

Sz. Eleonora "Elli" Slama

1892-?

ifj. Storno Ferencné

sz. Anna Ackerler

1861-1925

id. Storno Ferencné

sz. Susanna Langthaler

1814-1875

Langthaler Zsuzsanna Hartner kéményseprő özvegyeként ment feleségül a náluk segédként dolgozó id. Storno Ferenchez 1848-ban. Az ifjú (csakugyan ifjú, a feleségénél 7 évvel fiatalabb) férj ezzel átvette elhunyt mesterének ügyfélkörét és magára vállalta felesége két gyermekének, Annának és Johann Nepomuknak a nevelését. Négy közös gyermekük is született, közülük csak a két fiú, Ferenc és Kálmán érték meg a felnőttkort.

A kéményseprés jó üzlet volt akkoriban, a család jómódban élhetett volna pusztán ebből is, id. Storno Ferencet azonban mindig is vonzották a művészetek. Autodidakta módon tanult rajzolni, festeni, a század utolsó harmadára már országos hírű művész és restaurátor volt.

Férje egyre fényesebb hírnevéből Zsuzsannának is kijutott, egyre nagyobb tisztelettel említették a „nagyságos Stornoné asszonyt”. Fiaik is művészi pályára léptek, Ferenc festőművész lett, Kálmán pedig építész.

Zsuzsanna német anyanyelvű volt, magyarul tán nem is tudott, vélhetően már az ő birtokában is volt néhány gyűjteményünk szakácskönyveiből.

Családi kép, id. Storno Ferenc rajza
Középen id. Storno Ferenc és felesége,  körülöttük a Hartner gyerekek,
a korán elhunyt Luise Storno és dajkája karján a csecsemő ifj. Storno Ferenc.
A háttérben id. Storno Ferenc fivére, Max Storno.

Ackerler Anna Récényben (ma: Ritzing, Ausztria) született, szintén német anyanyelvű családban. 1880-ban kötött házasságot ifj. Storno Ferenccel, akitől nyolc gyermeke született, három leány és öt fiú.

A fiúk (Ferenc Kálmán, Miksa, Pál, Imre és Gábor) mindannyian művészetekkel kapcsolatos pályára léptek, és folytatták a családi hagyománnyá vált műgyűjtést is. A lányok közül egyedül Margit alapított családot, Luise betegen született, a város fiatalemberei által körüludvarolt Anna pedig igen fiatalon, 21 éves korában elhunyt.

Anna idejében már kétnyelvűvé vált a család. A gyerekek a német mellett a magyart is elsajátították, az iskolában is magyar nyelven tanultak. Az Ackerler család egy része Aczélra magyarosított néven az Alföldre költözött, leszármazottaik ma is élnek.

Anna inkább németül beszélt és levelezett, saját kezével írt receptes könyve is német nyelvű. A címlapot nyilván a férj, a kiváló rajzoló ifj. Storno Ferenc rajzolta.

Stornoné Ackerler Anna kéziratos receptfüzete -
a címlapot ifj. Storno Ferenc díszítette

A salzburgi születésű Eleonora Slama 1917-ben kötött házasságot Storno Miksával, ifj. Storno Ferenc fiával. 1956-ban kelt, saját kézzel írt, rövid önéletrajzában elmondja, hogy apja kereskedő volt, az ő salzburgi üzletében dolgozott férjhez meneteléig, majd Sopronba költözött. Ezt az életrajzot magyar nyelven írta, és saját receptes füzetében is akadnak magyar nyelvű bejegyzések, ami arra utal, hogy egész tisztességesen megtanulta a nyelvet. Az említett önéletrajz egyébként egy kiutazási engedély-igényléshez készült, abból a célból, hogy férjével meglátogathassák a rokonokat Salzburgban. Az engedélyt megkapták, azonban vissza már nem tértek. Halálának időpontja ismeretlen.

Elli gyűjtése lehet az innen-onnan összegyűjtött, cetlikre és különböző füzetlapokra írt receptek gyűjteménye is.

A családról és munkásságukról további információk találhatók ebben a nagyszerű könyvben, amely megvásárolható a Storno-házban vagy a Tűztorony Shopban:

Grászli Bernadett - Kiss Melinda: Egy művészcsalád története

Egy könnyed olvasmány a szürke, téli napokra

Gyűjteményünk legrégebbi darabja ez az 1792-ben Grazban kiadott recepteskönyv. Természetesen német nyelvű, ékes gót betűkkel, amit külön művészet elolvasni.

A címe magyarra fordítva valahogy ekképpen hangzik:

Legújabb osztrák szakácskönyv nagyúri és más asztalokhoz

Ennek ellenére nem az osztrák, még csak nem is a német, hanem főként a francia konyhaművészetre alapoz, melynek megfelelően számos francia kifejezést tartalmaz. Ezeket a könyv végén egy függelékben meg is magyarázza az ismeretlen szerző (aki a címlap tanúsága szerint egy hercegi udvar szakácsa).

Az első fejezetben számos receptet találunk alaplevekhez, amelyeket előszeretettel használtak az ételek ízesítésére. A leírásokban olyan elképesztő mennyiségekkel dolgoznak, ami arra enged következtetni, hogy ezeket a leveket úgy tartották mindig készenlétben, mint mi a „maggikockát”. Az is igaz persze, hogy egy főúri lakomán, amelyen akár több százan is részt vehettek, tisztességes adag fogyhatott el mindenből.

A különféle húsokból, vadakból, halakból s jó falatokból készült étkek mellett külön fejezetet szentel a rák-, kagyló-, vagy éppen articsóka alapú fogásoknak. Számtalan leves, szósz és raguféle, sültek és pástétomok után ínycsiklandónak tűnő sütemények receptjei zárják a sort.

A könyv az Apor család egy tagjáé, Apor József kolozsmonostori apáté volt.