Szent Erzsébet kenyere

Árpádházi Szent Erzsébet napja alkalmából kenyeret sütöttünk, hiszen szent életű királylányunk egyik legendájának főszereplője a kenyér.

Erzsébet mindig is a szívén viselte a szegények sorsát, de nem csak úgy "fentről", adományokat küldözgetve, hanem személyes jelenlétével, részvétteli szeretetével is kimutatta mindezt. A történet szerint férjének (Thüringiai Lajosnak) családja nem nézte jó szemmel, hogy Erzsébet a pórnéppel vegyül, ezért titokban jótékonykodott. Egyszer éppen a kötényében rejtegetett kenyeret próbálta kicsempészni a kastélyból, amikor rajtakapták, s a kérdésre, hogy mit rejteget, hirtelen azt mondta: rózsákat. És íme, amikor megmutatta, a köténye valóban rózsákkal volt tele. Erzsébet kedves volt Isten előtt, ezért nem eshetett a hazugság bűnébe, így csodát tett vele. A rózsák később természetesen visszaváltoztak kenyérré.

Gyűjteményünkben nem sok kenyérrecepttel találkozunk, valószínűleg azért, mert száz évvel ezelőttig gyakorlatilag mindenki tudott kenyeret sütni. Ahogyan ez a tudás egyre inkább kikerült a háziasszonyok kezéből, és mind többen vették pékségben a kenyerüket, úgy vált szükségessé egy-egy jóféle, különlegesebb kenyértészta-recept lejegyzése.

A most elkészített kenyerünk receptjét Storno Miksáné Slama Elenóra kézzel írt füzetében találtuk, Weisbrot címmel. Nem tudjuk, honnan származik a recept, talán otthonról, Salzburgból hozta magával, mint gyermekkora ízét, és ezért írta le a gyűjteményébe.

A leírás csak a hozzávalókat tartalmazza, egyéb információkkal nem nagyon kényeztet minket, ezért mentünk a saját fejünk után. Az eredeti recept "glattes Mehl"-t ír, amit manapság is így hívnak osztrák nyelvterületen, és megfelel a magyar szabvány szerinti BL-80-as kenyérlisztnek.

Az eredeti recept: 

Fehérkenyér

1 kg kenyérliszt, 1-2 dkg élesztő, 10 dkg zsír, 10 dkg cukor, a felfuttatáshoz 1/2 liter tej, 1 egész tojás, 1 vagy 2 megfőtt, átpasszírozott burgonya.

A hozzávalókat tekintve semmin nem változtattunk, pontosabban egy csipet sót adtunk hozzá.

A munka során a következőképpen jártunk el:

Megfőztük és áttörtük a burgonyát. Az élesztőt egy csipet cukorral és némi langyos tejjel felfuttattuk. A lisztet beleszitáltuk egy dagasztóedénybe, és hozzáadtuk a cukrot, sót, burgonyát, zsírt, tojást, majd a felfutott élesztőt is. A maradék tejet (szintén langyosan) apránként adtuk hozzá, amíg szép lassan az egészet felvette a tészta, majd alaposan kidagasztottuk. Egy átlag kelttésztához képest eleinte sokkal tömöttebbnek, nehezebbnek tűnt (nyilván a burgonya miatt), a ragacsosságát is nehezebben vesztette el. Mire azonban oda jutottunk, hogy azt mondhattuk: jó, addigra egy egészen álomszerűen tökéletes, sima, felhős, kéztől és edényfaltól elválós tészta lett belőle.

Tiszta konyharuhával betakarva, egy-másfél órán át kelesztettük, majd újra átgyúrtuk, kiformáztuk, és kenyérsütő formába tettük. A tetejét megkentünk vízzel, és három helyen bevágtuk. 200 fokra előmelegített sütőbe toltuk (alul-felül melegítve), a sütő aljába tettünk egy tepsibe vizet.

És íme az eredmény:

Egy kissé puha lett az oldala és az alja, a belseje pedig még sülhetett volna. Több, mint egy órát töltött a sütőben, és mint látható, a teteje már kezdett kissé túlsülni. Talán mégis inkább tepsiben kellett volna sütni, nem a kenyérsütő formában, vagy esetleg két kisebb veknire osztva.